Bútorszerelés

Bútorszerelés

Szinte minden költöztetés alkalmával szükség van bútorszerelésre. Tapasztalataink alapján vannak olyan ügyfelek, akik szívesen szétszerelik a költözésre szánt ágyakat, szekrényeket. Ez egy költséghatékony megoldás. Viszont nagyon sok ügyfelünk a költözés szűkős határideje, szakértelem hiánya miatt kéri, hogy elvégezzük költözésével kapcsolatos bútorszereléseit.

Mikor van szükség bútorszerelésre?

Költözések alkalmával ügyfeleink természetesen nem csak apró tárgyakat (poharak, ruhák cipők) költöztetését kérik, hanem beépített szekrények, komódok, ágyak átköltöztetését is! Bizony sok olyan bútor van, mely a bejárati ajtón nem fér ki, így azokat feltétlenül szétszerelt állapotban kell elköltöztetni.

Mikor kell szétszerelni a bútoraimat?

A bútorokat az apró tárgyak becsomagolását követően kerülnek szétszerelésre, hiszen ekkor már a bel tartalmuk kiürült. Költözések alkalmával a bútorok szétszerelése az utolsó munkafolyamat majd azok összeszerelése az új címen az első munkafázis! A bútorszerelés nagy hely igénnyel jár. Fontos, hogy a szerelésre szánt bútorok elé korábban becsomagolt dobozokat, zsákokat ne pakoljuk .

Milyen bútorokat kell szétszerelni?

A mai világban sok bútorszaküzlet, gyorsan őszálltható „bútorlapból” készült divatos szekrényeket forgalmaz. Ezek a beépített szekrények, komódok, ágyak lapra szerelt állapotban kerülnek megvásárlásra. Mindenki a saját otthonában összeszereli, majd elhelyezi őket a lakásban. A költözések alkalmával ezeket a bútorokat feltétlen szükséges szétszerelni, hiszen sem a méretük sem a szerkezeti kialakításuk nem teszi lehetővé az egyben történő szállítást.

Mikor kell asztalos a bútorok szereléséhez?

Függetlenül a korszerű divatos bútoroktól még mindig nagyon sok régi típusú (antik) bútort szoktunk költöztetni. Régen volt, hogy a nagyméretű tálaló szekrényeket, könyves polcokat a helyszínen ragasztással rögzítették a szakemberek. Előfordul, hogy ezeket a nagyméretű fa bútorokat méretükből kifolyólag nem tudjuk az ajtókon, lépcsőházban ki vinni, így bizony szükséges azok helyszíni szétszerelése. Ilyen szereléseket (famunkákat) teljes biztonsággal asztalos tud elvégezni, ugyanis ők rendelkeznek speciális eszközökkel, és tudással.

 Be kell csomagolni a szétszerelt bútort?

  Költözések alkalmával a szétszerelt bútorok csomagolása fontos szempont. A bútorlapok sérülése, karcolódása elkerülhetetlen a teherautón. Ha költséghatékony megoldásra van szükség, akkor a vékony pokróc megoldást jelent! Igy biztonsággal szállíthatók a bútor alkatrészek.

A Kevin Movers vállalja költözések alkalmával bútoraid szét-, illetve a költözést követően összeszerelését maximális szakértelemmel. Kollégáink több tíz éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Kérjük jelezd, ha a belföldi költöztetés során a bútorzat szét-, illetve összeszerelésére tartasz igényt.

  Lehetőséget biztosítunk házon belüli költöztetés megrendelésére, melynek keretében a bútor és egyéb berendezési tárgyakat a megrendelő kérésének megfelelően a kívánt helyre mozgatjuk, többszintes épület esetén azokat a kívánt emeleten helyezzük el.

 

 

Minden jog fenntartva. 2002-2020. Kevin Movers Kft. © www.kevinmovers.hu 2024